Oldalak

2014. szeptember 12., péntek

6. fejezet

Sziasztok Drága Olvasók! 
Először is rettentően sajnálom a rengeteg késésemet, de nekem is bele kellett rázódnom az iskolai mindennapok rendszerébe! ( Meg persze egy kis lustaság is közrejátszott, de a jövőben ezt az okot igyekszem kizárni!!!) Szóval ma itt vagyok, az új fejezettel együtt!!! Nagyon hálás vagyok az 1000 feletti oldalmegjelenítésért!! ( Nagyon nagy pozitív energiát sugároz felém !! ) Ezentúl, pedig próbálom rendszeresen hozni a friss fejezeteket, szerintem szombatonként! Köszönök még mindenféle kommentet is, tartsátok meg jó szokásotokat :D és szórakozzatok jól az alábbi fejezetben!
Kellemes Olvasást! Sz. Z. 
 P.S. Segítségért köszönet Barátnőmnek :D 

Valami új kezdete

            AZ ELMÚLT NAPJAIMAT SEHOGY SEM BÍRTA FELÜLMÚLNI A MAI  unalmasan egyhangú reggel. Hangos autók, folyamatosan csörömpölő vekker, borzasztóan borult égbolt és százezer kilométer/órával süvítő szél. Igazán bizalom-gerjesztően hatott az amúgy is romokban heverő közérzetemre. Szóval így egésszé életuntan csörtettem ki egy kis ébresztő hatású kakaóért a konyhába. Arcomra halvány mosolyt csaltak a konyhapulton halkan duruzsoló rádióból hallatszó slágerek. Hangulatom máris jobb lett. Alighogy kettőt léptem irdatlan nagy erővel rúgtam bele a konyhaasztal lábába. Hangosan szitkozódtam és „au jaj huhuhuhú” hangokat hallattam vagy fél percig, míg a lüktetés tartott. Ennyit az aprócska mosolyról. Erőtlenül vágtam le magam az egyik székre és feldühödve azon, hogy ma reggel minden ellenem van szürcsöltem bele a kakaómba. És most jön az a rész, amikor megkérdezed: Lehet ennél rosszabb? – A válaszom igen, ugyanis megfeledkeztem arról, hogy a csokis-tejem hőmérséklete nem éppen az iható körül tendál, tehát egy az egybe végigforráztam a nyelvemet.
-           Fantasztikus! - ugrottam fel a kényelmetlen székről és amilyen gyorsan csak tudtam – a még most is lüktető lábujjacskám miatt a tempóm a csiguszokéval vetekedett- futottam be a fürdőszobába, ahol nagy szerencsémre belepillanthattam a tükörbe.

            Ajajj, kár volt… Akár egy kis szörnyecske. A hajam alapjáraton aranyos göndör tincsekből áll, de most jobban hasonlított egy kupac szénához, mintsem emberi frizurához. Szemeimmel álmosan pislogtam a tükörbe, de ennek ellenére is tökéletesen kivehető volt a nem éppen csodás arcbőröm, az össze-vissza gyűrött pizsamám és a lábujjkörmeimről lekopott sötétzöld lakk, mindennek tetejében még mindig éreztem a konyhai kiruccanásom fájdalmas hatását. Ez biztosan a legjobb napom lesz, temettem arcom a tenyerembe és elindultam a zuhanykabin felé, talán ez lesz a legértelmesebb ötletem ma..

          Ügyelve minden egyes lépésre bekászálódtam a zuhanyzóba és nagy precizitással megálltam a csúszós talajon. Gondolataim azonnal messzire repítettek, és kiszakítottak a valóságból. Ám egytől egyig a baleset délutánját taglalták. Amint rápillantottam – a már szerencsére teljesen ép – bokámra, elővándoroltak a kellemes emlékek. Már-már gyanúsan gyorsan tértek át a lekváros-batyuk mennyei ízéről Olivérre, az aznap másik „főhősére”. Egyszerűen hihetetlennek tartom azt a pozitív energiát, amit csupán a megjelenésével sugároz. A céltudatosságot és az elszántságot. A szeretetet embertársai felé, és a legfontosabbat, hogy nem csupán ismert, hanem elismert akar lenni, egy olyan ember, aki nem csak a kinézetével és a külsőségekkel nyűgözi le az embereket, sokkal inkább a hangjával és gondolkodásával. Ez volt az, ami rögtön megfogott benne. Persze, a segítség és a törődés, amit felém mutatott is dob a megítélésemen. Nehezen ismerem ki az embereket, és ezt tudom jól, de Ő rögtön őszintének tűnt. Valami egyedit hordozott és hordoz most is magával. Mikor először megláttam (igen a mosdóban) furcsa érzés kerített hatalmába, és nem, nem a rikítóan szőke, tökéletesen beállított haja és a címlapra illő megjelenése okozta ezt az érzést. Valami több volt annál, hogy egyszerűen rám nézett…
-          Jajjj, mennyire elterelődtek a gondolataim. Egek! Elfogy az összes meleg víz- síkitottam fel mikor rájöttem, hogy legalább negyed órája pazarlom a mások számára nehezen elérhető vizet. Villámsebességgel léptem a tettek mezejére és határozott mozdulattal zártam el a csapot.
Felöltözve, lágyan a vállamra simuló, hullámokkal teli, kifésült hajjal, illatfelhőbe burkolózva léptem ki az előszobába és a nap további folytatásán töprengtem. Mint egy végszóra csörrent meg a csengő és halk kopogás hallatszott az ajtó túl oldaláról.

Vanda, az én kedves szomszédom állt a küszöbön és szokásos fülig érő vigyorral üdvözölt. Ismét sárga bakancs virított a lábán, igazán reális képet adva szeleburdi, vidám személyiségéről.
-          Hoztam neked valakit, mert nagyon úgy hiszem rossz helyre csengetett be – tekintett oldalra és apró intés félét mutatott a fal árnyékában pihenő személynek.
-          Olivér? – mutattam ki - azt hiszem eléggé - a pozitív meglepődöttségemet.
-          Öhh izzé bocsi igazán nincs szándékomban ide járni, de a… a… szóval a…
-          Gyere be! – szakítottam meg az egyre kínosabbá váló mondatot, és búcsút véve Vandától bekísértem friss vendégemet a nappaliba. –Mi késztetett arra, hogy meglátogass? – tettem fel a bennem érlelődő kérdést, így utólag nézve elég diplomatikusan.
-          Igazából megint hoztam neked valamit. – szemeim biztos rettentően csilloghattak, arcomat pedig majd’ szétrepítette előtörő mosolyom. Az ajándékoknak mindig örülök, bár én is azt vallom, hogy adni jobb, de pár percre újra felhőtlenül boldog gyereknek akarom érezni magam. – Nyújtsd ki a kezedet! – utasított Olivér, én pedig vidáman tettem, amit mond. Éreztem, ahogy hideg tárgyakat csúsztat markomba. Fogalmam sem volt mit rejthetek ökölbe zárt ujjaim közt. Titokzatosan néztem fel rá, és vártam a magyarázatot. – Nézd meg! – bátorított és szemeim elé tette a tenyeremet. Ujjaimat lassan lehámoztam, a még mindig leplezetlenül tenyeremben nyugvó tárgyakról, és megpillantottam őket. Apró piros zsetonok…
-          Ne, ez az, amire gondolok? – A műanyag lapocskákról azonnal a dodzsemezés jutott eszembe és reméltem is, hogy az volt a terve.
-          Ugye szeretsz, mondd, hogy szeretsz?! – hangjában talán a visszautasítástól való félelmet lehetett érezni, de nekem eszem ágában sem volt ilyet tenni, sőt gondoltam, hogy egy vicc is belefér.
-          Szeretsz!
-          Mi?
-          Az előbb mondtad, hogy mondjam, hogy szeretsz… hát mondtam – mosolyom megállíthatatlanul terült szét az arcomon…
-          Ó te, dodzsemezni... Szeretsz-e dodzsemezni!
-          Viccelsz? A legjobb mókának tartom! Juppi! – a hirtelen örömtől, megfeledkezve mindenről ugrottam Olivér nyakába, aki bár felkészületlenül érte egyéni akcióm, megtartott és nem borultunk hátra. Aztán elmémbe vágott a valóság, hogy Reni, ezt talán nem így kéne megköszönni. Zavarodott arckifejezéssel, kértem bocsánatot és újra saját lábaimra álltam.
-          Látom jó már a bokád! – vigyorgott esztelenül,
-          Látom, nem csak én vagyok ma vicces kedvembe – fordultam meg drámaian és kinyitottam az ajtót.

          Pillanatok alatt lerohantunk a buszmegállóba, és csak ekkor ötlött fel bennem a nagy kérdés. Honnan veszünk jegyet, a helyi járathoz? Oké, hogy van bérletem, de fent maradt a lakásba, és jön a busz. Mit csináljak?
-          Semmit! – mondta Olivér a nagy csendben… Mit? Én csak gondolatban kérdeztem…
-          Mi az, hogy semmit? – érdeklődtem és eltűnődtem ezen a „látja a gondolataimat” dolgon.
-          Hát olyan kétségbe esetten néztél, hogy még a vak is látja, ahogyan azon tűnődsz, hogy nincs jegyed! – szemöldökömet megemelve néztem rá – Nem fogunk jegyet venni! – kijelentésére pislogtam pár óriásit és hitetlen tekintettel, szúrósan néztem rá. Még sosem blicceltem, jó ez picit furcsa, de tényleg mindig vettem jegyet…
A busz lefékezett előttünk, és hallottam, ahogy Olivér a „nincs… nincs… nincs” szavakat ismételgeti. Majd az éppen előttünk kinyíló ajtóhoz siet, és karomnál fogva beránt a busz belsejébe.
-          Mit csinálsz? – értetlenkedtem
-          Nincs ellenőr, mehetünk! – suttogta a fülembe, és ekkor valami egészen furcsa érzés futott végig gerincem mentén. 
Kezdtem megnyugodni és elhinni, hogy most komolyan lógók egy jegy árával, de abban a pillanatban felszállt egy egyenruhás fekete oldaltáskát cipelő férfi és az utasok felé igyekezett.
-          Leszállás! – kiáltotta Olivér és ismét csuklómat rángatva leszedett a buszról.
-          Te, normális vagy? Megbüntethetett volna! Akkor meg fizettünk volna rengeteget.
-          De? Nem büntetett meg, hála a szemfülességemnek. Amúgy meg a „volna” tartalmú mondatok értelmetlenek! – bambán néztem rá, még mindig abban a zavarban küszködve, hogy most slisszoltunk le az ellenőr elől. Ez már dupla csalás! - Na gyere. – Ragadta meg a csuklómat a bliccelők bliccelője, és húzott tovább a járdán. Ujjai csuklómról egyre lejjebb csúsztak és végül tenyeremben állapodtak meg. Be kell vallanom, cseppet sem volt ellenemre ez a fajta kézen fogva sétafikálás.

          Pár száz méter séta után, teljes nagyságában kirajzolódott elém a pálya, a hatalmas hirdető, és látogatót csalogató feliratok. Lázban égve indultam meg befelé, kiéhezve egy nagyszerű mókázásra.
***
-                              Na, ez is megvolt! – ütögettem össze a tenyerem, imitálva a porolást, mintha nagyon kifáradtam, bár hatból hat győzelem után, ne pihegjen és dicsekedjen az ember?
-          Azt hiszem alábecsültelek! – nyögdécselte Olivér, még mindig sajgó térdét szorongatva.
-          Így jár, aki olyan magabiztos és nagyra tartja magát, mint te! – böktem rá mellkasára és színpadiasan hátra arcot tettem, majd a kijárat felé igyekeztem, immáron kabátban.
-          És, visszafele is jegy nélkül tervezel menni? – nézegettem a körmeimet tettetett unottsággal.
-          Igen, természetesen igen. – mély sóhaj szakadt fel belőlem, és rosszalló fejcsóválással pillantottam rá.

          Az, az átkozott busz hosszú percekig váratott magára, pont elértem volna a jegy automatáig, de végre beállt a megállóba és ismét jegy nélkül kellett elviselnem az utazást. Már jó ideje üldögéltem, mikor hangos kacagás ütötte meg a fülemet a hátam mögül, hirtelen megfordultam, és láttam, ahogy két körülbelül velem egykorú csajszi a kapucnis pulcsijának a zsinórját az orrába dugva nevetgél és dülöngél, magukra vonva egy busznyi nép figyelmét. Én is megmosolyogtam a helyzetet, de ekkor mögöttük megláttam egy nagyon ismerős embert. Arcomra fagyott mosollyal figyeltem az idegent, aki teljesen a telefonjába bújt, majd a hangos nevetésre, felkapta a fejét és ráparancsolt a lányokra. Felismertem. Ő volt a kutyasétáltatós srác, aki úgy lehordott, de miért találkoztunk megint? Miért?  Tekintete egyenesen az enyémbe fúródott és pislogás nélkül álltam a tekintetét, ami most nem volt szúrós, sokkal inkább lágy és kedves. Gyönyörű, csillogó fekete szemek…
-          Jól vagy? – simította Olivér combomra a kezét ezzel kirázva a meghitt bámulásomból.
-          Ő… igen persze…- dadogtam. Szörnyen elkalandoztam… Miért? Az ott egy bunkó, és Olivér helyett rá figyeltem, most mardos a bűntudat, ma már sokadszorra. De, ha akkora tuskó, hogy lehet ilyen szép tekintete? Nem! Elég! Fejezd be Reni!! Keményen leszólt, amikor megtaláltad a kutyáját! Tiszteletlen volt!
Végre elhagytuk a buszt, és teljes figyelmemet Olivérnek szenteltem, - legalábbis próbáltam- minden erőmmel a zenei feldolgozásokra koncentrálni, amiről kisebb előadást tartott nekem.
-          Nem érdekel ugye? – kérdezte mindent tudó tekintettel, melyre csak megráztam a fejem. – Szóval akkor ideje valami másról beszélni! Nem jössz fel? – mutatott a mellettünk tornyosuló házra.
-          Itt laksz? – csodáltam meglepetten a gondozott külsejű, hat emeletes házat.
-          Igen, itt, na, gyere! – karjait derekam köré fonta és beinvitált az első ajtón. Eddig nem ismert érzések bontakoztak ki bennem, nem értem miért. Szikrázó zöld szemeiben csupa kíváncsiság tükröződött, és a boldogság fényét véltem felfedezni azokban a szépségekben. Szeretem ezt a tekintetet…

6 megjegyzés:

  1. Nagyon nagyon jo!!! Alig varom a kovit!! :)

    VálaszTörlés
  2. Nagyon jo! Siess a kovivel! Alig várom*-*

    VálaszTörlés
  3. Köszi :) Igyekszem, és örülök neki :)

    VálaszTörlés
  4. hello ) tegnap elkezdtem olvasni,azt ma folytattam a suliban meg a konhya kövéb
    eszméletlen jól írsz:) tetszik h nem túl részletes,és nem túl tömör,meg még sok minden tetszik benne..
    alig várom a kövi részt ;3

    VálaszTörlés
  5. Írnék hosszabb véleményt, de most nem fogok. Mikor folytatod?

    VálaszTörlés